2013. január 25., péntek

Testolaj köhögés esetén

Nagyon szeretem Stadelmann Bevált Aromakeverékei közül a Kakukkfű-angyalgyökér olajat!

Eszméletlenül finom illata van, fanyarkás, erdei, de puha és gyöngéd illat, amelyről mindjárt a gyógyulásra asszociálunk, és tényleg használ is. Igaz, én ennél erősebb, töményebb változatban is örülnék az olajnak, de a gyerekeknek ez a töménység megfelelő, ők is nagyon élvezik az illatát.
Mostanra azonban, amikorra épp  köhögni kezdtek, elfogyott, de sürgősen kellett valami, amivel bedörzsölhetem a torkukat, mellkasukat. Naponta többször egy kicsit kenek az olajból az orruk alá, hogy belélegezzék, de az arcukra és homlokukra is szoktam tenni belőle, ha nagyon taknyosak, és homlok- vagy arcüreggyulladás fenyeget.

Szerencsére sok olyan olajom volt itthon, ami szerepel a receptúrában (ismeretlen arányban, persze), így gyorsan összeállítottam egy saját keveréket.
Tehettem volna egyszerűen mandulaolajba is, de úgy gondoltam, nem árthat az sem, ha a saját készítésű macerátumba cseppentem az illóolajokat.

50 ml zsíros olajhoz (nálam orbáncfű, kamilla és körömvirág macerátum) kevertem az alábbi illóolajokat:
- 15 csepp mirtusz
- 10 csepp manuka
- 10 csepp muskotályzsálya
- 20 csepp kakukkfű
- 3 csepp cédrus
- 15 csepp eukaliptusz radiata
valamint, ha megérkezik a rendelésem, teszek bele még:
- 10 csepp cajeput és
- 10 csepp cirbolyafenyő illóolajat is.

Addig is az utolsó két tétel nélkül használjuk, az illata már így is nagyon hasonlít a Stadelmannéhoz, a kakukkfű és a zsálya miatt, de valamivel erősebb annál. Viszont úgy érzem, már ebben a formában is gyógyít, egy nap múlva sokkal kevésbé köhögtek a fiaim, múlóban a torokfájás is. (Természetesen emellett hurutoldó szereket és vitaminokat is kaptak, valamint gyógyteát.)
A Stadelmann keverékben nincs cédrus, sem manuka, mirtusz, és eukalitusz radiata.
Viszont fontos, hogy abban az eredeti, bevált keverékben van angyalgyökér is, ami nagyon hatékony immunerősítő illóolaj, influenza esetén nagyon hatásos, de sajnos igen drága, ezért nincs itthon belőle...

3 megjegyzés:

Kata írta...

Ezek tök jók,csak pl az eukaliptuszt öt éves kor alatt nem ajánlják.A kamilla elég durva allergén,így azt 3 éves korig nem ajánlják a nagyokosok. Meg én is allergiás vagyok rá sajnos. :((
De nagyon-nagyon szuper lehet ez azoknak,akik semmire sem allergiásak.

Olyan finomak ezek az illatok! Hmmm..........

Csinálhatnál egy olyan posztot is,amiben leírjátok,hogy melyik illóolaj hány éves kortól ajánlott..de lehet,hogy butaság,csak egy ötlet.

L. M. Zsuzsi írta...

Kata, igen, ez nagyon fontos kérdés!
Az eukaliptusz globulusz, ami az általánosan elterjedt, erős eukaliptuszfajta, valóban nem ajánlott kisgyerekeknek, de az eukaliptusz radiata, ami egy sokkal enyhébb fajta, ovisoknál is biztonságosan alkalmazható.

Hatalmas különbségek vannak ugyanis a különböző kemotípusú fajták között egy növényfajon belül is. A kakukkfűből például van vagy hat fajta, amelyek teljesen mások. a vörös kakukkfű, a thymol kemotipusú például erősen irritálhatja a bőrt, és ha sokat alkamazzák, májkárosító is lehet. De a linalol kemotipus használatával abszolút nem kell ilyen veszélyektől tartani, mert más a kémiai összetétele.

Ezért a mai aromaterápia nem is egy-egy növényt használ egy-egy célra, hanem kémiai vegyületeket. Egyazon vegyület több különböző növény illóolajában is dominánsan lehet jelen (a sokszáz más vegyület mellett), így mindenki számára meg lehet találni azt, amelyiket használni tudja.

És valóban, van, aki a kamillára érzékeny, annak nyilván kerülnie kell azt. Ezt az illóolajkeveréket olívaolajba is tehettem volna, de mivel voltak macerátumaink, és mi nem vagyunk ezekre allergiásak, abba tettem. De ez itt nem fontos.

Ez a csodálatos ebben a műfajban, hogy teljesen egyénre szabott keverékeket lehet készíteni, abszolút figyelembe véve az egyéni kívánsákokat, ellenjavallatokat, allergiát, életállapotot, lelki averziókat.

A blog fejléce alatt, az óvintézkedések fülre kattintva vannak információk arról, hogy melyik illóolajokkal kell vigyázni.

Kata írta...

Oh,szuper!Köcceeeeeeeeeeeeeeee! ♥